A történelem

A történelem hajnala előtt

Még az emberi történelem hajnala előtt létezett egy civilizáció, amiről mára már kevés emlék maradt fenn.
Lemuria civilizációja a mai emberi fejlettséggel jócskán előrébb járt, nem csak technológiailag. A bolygóval való harmónikus együtt létezés képességekkel ruházta fel Lemuria lakóit. Maga volt a Paradicsom.
Azonban mint minden civilizációban, itt is bekövetkezett egy változás. Azonban ez nem őket, hanem közben kialakult másik civilizációt érintett, s végül rájuk is hatással volt, s nem úgy, ahogy azt gondolnánk.

Atlantisszal való kapcsolatuk kereskedelmi, tudományos és lelki is volt. Technológiát adtak nekik, noha maga Lemuria népe úgy vélte, számukra a képességük tökéletesen elegendő ahhoz, hogy boldogok legyenek. Ez azonban nem akadályozta őket abban, hogy fejlesszenek, építsenek, kísérletezzenek. Atlantisz népét tartották olyan magas szintű civlizációnak, hogy úgy döntöttek: megosztják technológiájukat, fejlesztéseiket.
Ennek során, jócskán elkésve, ébredtek arra, hogy az atlantisziak eltérnek tőlük abban, hogy képtelenek felismerni: mikor elég. Hogy tetteik kihatnak másokra is.
Fiyelmeztették őket, s számtalan kísérletet megakadályoztak, ám végül rájöttek, hogy előbb-utóbb be fog következni a katasztrófa, s hogy Atlantisz népe csak így fogja megtanulni a leckét.
Látták előre az óriási traumát, amely évtízezredekre ki fog hatni a következő generációkra.
Mindez a felismerés arra vezette őket, hogy saját világukat elrejtsék a többi nép előtt. Míg másoknak traumát okozott Atlantisz bukása és a tengerfenékre süllyedése, addig Lemuria népe ezt az energiát arra használta fel, hogy elhatárólodjon a hatás alól, s hogy elrejtsék hatalmas szigetüket, mely az Indiai-óceántól egészen az amerikai kontinensig húzódott.

Azonban nem mindenki akart eltűnni: voltak, akik úgy döntöttek, hogy ez a világ ettől függetlenül még szép, s szeretnék minél többet felfedezni belőle.
Így kirajzottak a szigetről, s az atlantisziakkal párhuzamosan ők is civlizációkat hoztak létre. Legfőképpen az amerikai kontinensen, dél-kelet Ázsiában, Kelet-Afrikában, és Ausztráliában.
Ezek közül pedig sokan találkoztak, majd együttesen összefogva az atlantiszi túlélőkkel, Európában és voltaképpen a bolygó minden pontján civilizációkat hoztak létre, a helyi népességnek segítve.
Nem veszítették el képességüket, így ennek okán a népek istenként kezdtek tekinteni rájuk, s úgy kezelni őket.
Voltak, akiknek a fejükbe szállt mindez, s valóban úgy kezdtek tekinteni magukra, s ezzel egy újabb szakadás indult meg közöttük.

Napjainkban

Az emberek közötti imádás addig fajult, míg azok, akik békében szerettek volna élni az emberekkel, úgy döntöttek, hogy visszavonulnak a saját világukba.
Nem mindenki tett így a békét választók közül, amikor látták, társaik miket művelnek az emberekkel, akik istenükként tekintettek rájuk, így egyfajta ellensúlyként felvállalták a segítő szerepet.
Mások azonban visszavonulásuk után, ha vissza is tértek az emberek világába időnként, egyszerű halandónak adták ki magukat, s csak akkor fedtek fel fejlesztéseket, tudást, tudományt, amikor látták, az emberek már elértek odáig, hogy ezt képesek lesznek használni, megérteni és beépíteni az életükbe.
Míg ők segítségként léptek be az emberek világába, vagy csak egyszerűen élvezni a bolygó ezen részét, népük másik része, akik szintén az emberek világát választották, megrészegülve a hatalomtól s befolyástól, azon mesterkednek, hogy minél több hatalomra tegyenek szert, voltaképpen le sem térve az atlintiszi bukás útjáról.
Így Lemuria és Atlantisz népe közösen döntött úgy, hogy akik vállalják, elvegyülnek az emberek világában, hogy megakadályozzák azt, amit a múltban egyszer már elkövettek, másrészt tovább segíteni az embereket.